?

Log in

No account? Create an account

Kányádi Sándor :
TITOK
 

Irigyen néztem, napról napra
irigyebben az ősz
fantáziás pusztító kedvét,
ős, erős
tehetségét, mely sose mímel
annyi színnel,
oly élethíven
festi az elmúlást,
annyi pompával gazdagon,
hogy nincs rá szavam,
nincs hasonlatom.
Főképpen játszi könnyedségét,
nagyvonalú
megoldásait irigyeltem,
azt ahogyan a bú
művében lassan,
valami őrök katharzissal
deres derűvé szelídül:
azt ahogyan a szépség
benne végképp,
s másíthatatlanul
teljessé alakul.
 

Hogyan csinálja
mindezt olyan könnyűszerrel
a mester,
az ősz,
aki nekem már harminc
hosszú ősz óta ismerős?
 

Hogyan csinálja?
Lázított
a titok,
a megismerés hiánya
nyugtalanított.
 

Suta sorokkal,
ormótlan gondolatokkal
vesződve,
napról napra,
éjről éjre
irigyebb lettem az őszre.
 

Míg egyszer, egy késő éjszakán,
amint reménytelenül s törten
a nyitott ablaknál
levegőztem,
s néztem,
hogy nyargalnak a felhők az égen
s a szél az utcán,
s hallgattam hogy nyög, gyötrődik,
igen, hallottam tisztán,
akár egy ember
gyötrődött, kínlódott
a mester.
 

És reggel,
amikor szűkre húzott szemmel,
tárgyilagosan,
végignéztem a tájon -
művét mustráltam -
deres szálak csillogtak hajában.
 

Igen, ez a titok,
ez a szépség ára! -
Iszonyatosan szép volt
a pusztítása,
de pusztítás volt,
bármilyen remek. -
Teremtő-szépet formálni
ennyit ne érne meg?!



free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


Babits Mihály:

Lelkem kiszikkadt mezején

Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek,
annak ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,

kit boldog lennék boldogan
tudni, álomnál édesebb
életben, s mégis én teszem,
hogy az élete csupa seb.

Fojtó, szélverte, zord mezőn
böngészve, sírva keresek…
Szegény, szegény virágaim,
be fonnyadók, be kevesek,

bús menekültek, mint magam,
s halálra szántak s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán,
amit most lábadhoz teszek.

Tűnődöm olykor, édesem,
jobb lesz-e már, ha nem leszek?
Lesz-e nyaradnak ősze még
vidámabb, és virága szebb?

free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


Lator László:
Ágban, erekben, levelekben

Szél jön. Eső jön. Fellegek
zavaros folyama hömpölyög.
Üveges sugarak hasogatják
hajnali tájon a ködöt.

Hegyek testében egyre mélyebb
árkokat szaggat a vihar.
Bozót burjánzik televényben
mohón ölelő karjaival.

Homályos, párás üregek,
gyökerek kemény szorítása,
keserű nedvek erjedése,
csírák örökös pattogása,

türemlik, árad, kihasad
burkából e növényi lét,
magát tápláló vad tenyészet
sodrában remeg a vidék.

Szikár növények növekednek.
Gyér szavainknak ága nő.
Ágban, erekben, levelekben,
héjában őriz az idő

free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


Kun Magdolna:

Talán nem volt hiába

Én is csak egy ábrándos, naiv ember voltam,
ki örök tavaszt várt a hideg tél helyett,
s ki nem hitte, hogy az ősz minden napsütést
jégkristályos hópihéjű avarba temet.

Én is álmodoztam, mint annyian mások,
kiknek vágyuk volt az, hogy szeretve legyenek,
egyszerű érzésekkel, de kiteljesült szívvel,
mely egy életre szóló boldogság lehet.

Én is úgy képzeltem, mint milliónyi társam,
ha majd reám lelnek, sosem hagynak el,
s úgy vigyázzák bennem jóravaló lelkem,
hogy az ne sérülhessen, ha könny szakítja fel.

Én is bíztam abban, sosem marad nyomtalan


az összegyűjtött emlékek színes halmaza,
mert abban a halmazban mindig lesz egy perc,
mely a múló évek szépségét visszaadhatja.

Én is úgy reméltem, virágzó tűz-nyaram,
hervadásig óvja meg két ölelő tenyér,
s majdan úgy szorítja magához le-lehulló szirmát,

hogy az-az elmúlással is méltán megbékél.

free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


Sík Sándor:

       Fehér mezők

Itt sárba fúl a fehérfátylú tél.
Itt rút lucsok les a hulló pihére.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.

Fehér, fehér, minden, amerre látok.
Hóköntösű, nagy, hallgató mezők.
Kóbor szelek járják a hóvilágot.

Sok dudorászó, füttyös, fürge szél.
A nap szikrát vet a patak jegére.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.

Hűsfényű, hideg, holdas éjszakákon
A föld egy néma, óriási alvó,
A hold egy fényes, ígéretes álom.

Minden halott, és mégis minden él.
Alvó világok. Csírázó világok.
Oda vágyom, ahol a hó fehér.

A hómezők nagy titkokról dalolnak.
Az ő daluk az erő és a szépség,
Az ő daluk a tegnap és a holnap.

A hómezőkön halkkal jár a tél,
Csendes dalokkal, hamiskás mosollyal,
Oda vágyom, ahol a hó fehér.

free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


Tóth Árpád:

Elejtetted a napot

Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött.

Fáradt arcom szelíden
Tüzesítette a fény
S szem-lehunyva a szokott
Utazásra vártam én,

Arra, mikor - halk hajó
Titokzatos tengeren, -
Fekvőszéken útra kél
S lázam sodrán ring velem

Felelőtlen, gyönyörű
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:

Mindaz ami sohse lesz,
Mindaz, ami sohse volt, -
Így indultam ma is el.
Hunyt szemekkel, mint a holt,

Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat

Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.

És egyszerre úgy esett,
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy és jaj nekem.

És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.

És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.

Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,

Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.

free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


Nov. 9th, 2015

Dsida Jenő :

Dal az elmaradt vallomásról

Úgy vágyna hozzád
ezer puha szó,
ezer csudaszó,
színes, szomorú
szerelemmel lázadozó.

Úgy beborítna,
mint földet az ég,
mint fénnyel az ég
a remegő rózsát,
mely lengve, lobogva ég.

S meghal mind, mire
kinyíló ajkamhoz ér,
mosolygó ajkamhoz ér,
csomóba alvad,
mint fagyban a földön a vér,

S megkopva lassan
megyek egy hűs gödörig,
megyek a sírgödörig
s a vallomás is
fakul és üszkösödik,

csak mélyül a csend
s őszibb lesz mind a vidék,
november lesz a vidék
s az egyetlen szép szerelemre
késik a bizonyiték.

...Míg aztán én leszek
fölötted a reggeli fény,
fürtödön alkonyi fény,
szó, ami néma
és mégis költemény,

minden magam leszek,
emlék és friss levegő,
szentség és tág levegő
s az édesbús öröm,
a testeden átremegő,

házad fölött a csillag,
mely álmaidba rezeg,
csillog és szívedbe rezeg,
szerelem, szerelem,
karácsonyfádon gyertya leszek.

Viharban dörgés,
mely lángoló csodákra hív,
háborgó csodákra hív
s egy világnak zengi, mire
kicsi volt s gyönge a szív.

Karom a földre cikázik
haragos villám gyanánt,
csattanó villám gyanánt
s lesujt körülötted
mindenkit, aki bánt..


.

free counters


a href="http://www.revolvermaps.com/?target=enlarge&i=7161ptyuobr&color=ff0000&m=0">Map


Profile

femarthy
femarthy

Latest Month

September 2018
S M T W T F S
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

Syndicate

RSS Atom
Powered by LiveJournal.com
Designed by Lilia Ahner